2009. szeptember 22., kedd

Találtam egy jó kis diff programot, ami Windows-on is működik. Diffuse névre hallgat, és python-ban íródott PyGtk-val. A TortoiseMerge sosem tetszett, valahogy teljesen használhatatlan a 3 irányú merge funkciója. Bezzeg a Diffuse! Ha megnyitok vele három fájlt, külön mutatja az első és második, valamint a második és harmadik eltéréseit. Ez tök hasznos amikor git brancheket mergelek. Persze a Meld biztos jobb, legalábbis látványosabb, de az nem megy alapból Windows-on.

2009. szeptember 17., csütörtök

Azt hiszem, mégis marad a Logitech VX Revolution. Kezdek MicroGear görgő-függő lenni, a vízszintes görgetés hibáját meg már most megszoktam többé-kevésbé, pedig alig használom. Így nincs kedvem becsomagolni és napokig várni egy cseredarabra, már ha egyáltalán kicserélik, hiszen nem olyan égbekiáltó a hiba. Különben meg 1-2 évente úgyis új egeret szoktam venni, addig csak kihúzom ezzel. Talán időközben még egy új Apple Mighty Mouse generáció is megjelenik...

2009. szeptember 16., szerda

Megjött az új egerem. A Logitech VX Revolution MicroGear görgője nem rossz, viszont az én példányomon nem sikerülhetett rendesen rátenni a tengelyére, ezért a görgőt megpörgetve szemmel láthatóan billeg. Vagy nyolcas van a kerékben. :) A görgő nekem tetszik "szabadon futó" módban, bár ilyenkor talán kicsit érzékenyebb a kelleténél: gyakran a görgő elengedése is görgetést vált ki. De ez nem vészes, ennyit igazán feláldozhatunk a hatékonyabb görgetés oltárán.

A másik gond nálam a béna vízszintes görgetés funkció, a jobbra görgetéshez sokkal nagyobb erőt kell kifejteni. Nem katasztrófa, és a cucc még így is jobb egy bekoszolódott golyós Apple Mighty Mouse-nál, de lehet, hogy inkább mégis megszerelem utóbbit, ezt a VX vackot meg visszaküldöm garanciális cserére.

2009. szeptember 14., hétfő

Véglegesen bekoszolódott a Mighty Mouse görgető golyója. Az Apple tisztítási útmutatója már nem segít, szétszedni meg nem akarom. Másfél évig bírta, vége. Annyira nem tetszik, hogy szenvedjek vele, rendeltem inkább egy Logitech VX Revolution-t. Egyébként a görgető golyó nagy ötlet, állítólag a Kensington SlimBlade Trackball Mouse-ában használható is, hiszen ott optikai érzékelő van a golyóhoz, nincs mi bekoszolódjon, csak ott meg az összeszerelési minőséggel vannak állítólag problémák, bár én ezt nem próbáltam. Igazán feltalálhatnák már a tapipados egeret, az egér ujjak alatti részét egy ilyennel borítva minden görgetési és klikkelési igényt ki lehetne elégíteni.

2009. szeptember 11., péntek

Ma volt a harmadik motoros forgalmi foglalkozás. Most volt először országúti vezetés. A 250-es Honda kitett magáért, simán felcipelt Pécs és Hird között a dombra, vitte óra szerint bő 90-el korántsem elhanyagolható méretű testemet. Csak a motor mérete probléam, az erőforrás teljesítményével nem lenne gondom. Eső nem nagyon esett, inkább csak jég kopogott a sisakon. Szerencsére utána kisütött a nap, így a motor nadrágszárító képességét is sikerült letesztelni.
Tegyük fel, hogy valaki segítséget vár el egy probléma vagy feladat megoldásában, de nem partner abban, hogy alapvető kérdésekre válaszoljon nevezett dologgal kapcsolatban. Ekkor ostobaság a feladat határidejének – amit elfelejtettünk közölni – közeledtével a probléma megoldását ordibálással és a másik sértegetésével sürgetni, ahelyett, hogy nyugodtan várnánk negyed órát. Ez kifejezetten helytelen, így nem érdemes csodálkozni, ha az illető megsértődik. Ilyenkor szerintem még az is megbocsátható, ha a sértett fél késő este – jó szokásától eltérően – lemegy a ház elé dohányozni.

2009. szeptember 7., hétfő

Motoros suli

Tegnapi motoros oktatáson kissé megfázott a térdem és a bal kézfejem. Elég hideg volt, úgy látszik, a farmernadrág és a nyári motoros kesztyű már nem volt elég.