2010. január 14., csütörtök

MacBook HDD csere

Már decemberben, a Macbook Pro rendelésekor tudtam, hogy kevés lesz a 160G-s vinyó. A saját fotóink, videóink még bőven elférnének a rendszerrel együtt ekkora helyen, de az iTunes Librarym már kevésbé. Nem kellett volna annyi TV-műsort megvenni. Ezeken kívül pedig még egy Windows rendszernek is el kell férnie, hogy alkalomadtán fejlesztésre is használhassam a gépet. A választásom a WD 640G-s Scorpio Blue modelljére esett, mert csak kicsivel került többe az 500-asnál.

Ma reggel megjött DHL-el az új HDD, rendeltem hozzá USB csatolót is. Kicsit csalódtam az iPon-ban (a bolt ahonnan a cuccot rendeltem) és a DHL-ben is. A csomagolás abból állt, hogy a rendelt alkatrészeket zsugorfóliával összetekerték, és kész. Normál esetben talán ez nem gond, de a HDD-ből nem dobozost hanem OEM-et vettem, így ez csak egy egyszerű buborékos borítékba volt betéve. Persze talán kibír egy leesést így is. A másik végletre példa a tegnap érkezett a táska, amit a géphez vettem, ami viszont rendes dobozban jött, fél köbméter fóliapárnával körülvéve.

Pár óra szobahőmérsékleten történő akklimatizáció után kipróbáltam az új hardvert. Azaz csak próbáltam volna, mert az USB csatoló (Raidsonic IB-250StU-B) valamiért Mac OS X-en és Windows-on sem szerette. Pedig direkt azért választottam ezt, mert a Raidsonic honlapja szerint megy Mac OS X-en is, és pár másik csatolóéval ellentétben nem volt szó a specifikációjában semmilyen méretkorlátról (néhány más modellnél 500G korlát volt megadva). Mivel nem tudtam, melyik alkatrész lehet a hibás, az egyetlen lehetséges mód a tesztelésre a HDD notebookba szerelése volt, pedig ezt szerettem volna az oprendszer átmásolása utánra hagyni.

Szerencsére azonban nem volt probléma, a HDD beszerelése után minden ment, és a gép látta a gyári HDD-t is az USB házon keresztül. Elindítottam a rendszert USB-ről, átmásoltam az immáron belső HDD-re, és most minden tökéletesen működik.

Egy negatívuma azonban van a dolognak, az új HDD sokkal hangosabb, mint a régi. A gyári specifikációik alapján 5 illetve 6 dB a különbség (idle illetve seek módban), és ez csendes környezetben kifejezetten zavaró lehet. Ha nem sikerül megszoknom, még a végén vissza kell tennem a régi HDD-t.